Az ivartalanításról, mikor, miért, miért ne?
A munkám során sokszor találkozom azzal, hogy a gazdi nem ivartalanítja kedvencét időben és a végén here daganattal vagy gennyes méhgyulladással kerül hozzánk. Ilyenkor mindig megkérdezzük ugyan miért nem lett ez a kutyus ivartalanítva és meglepő módon az ilyen esetek felében az derül ki, hogy nem nemtörődömségből maradt el ez a beavatkozás, sőt a gazdi úgy gondolta így jobb lesz kedvencének. Így szeretnék most tisztázni ezt azt a témával kapcsolatban.
Szuka kutyusok
Kiemelten fontos, hogy lány kutyánkat még fiatal korában ivartalaníttassuk. A nem ivartalanított lány kutyák 80-90%! ez nem túlzás gennyes méhgyulladást kap, vagy emlődaganata lesz. A gennyes méhgyulladásba napok alatt belehalhat kedvencünk. Az emlődaganat pedig áttéteket alakít ki pl. a tüdőben. Nyilvánvalóan ez is halálos kimenetelű műtét nélkül.
Hallottam már olyat gazditól, hogy majd megműtjük, ha beteg lesz. Nem mindegy, hogy most vagy, ha tényleg baj lesz. Hát nem, nem mindegy, hogy egy napok óta vérző legyengült, esetleg daganatos állatot tolunk be a műtőbe vagy egy makk egészséges 1 éves erős állatot. Arról nem is beszélve mennyivel nagyobb műtét a gyulladásos méhet kivenni vagy egy fél emlősort levenni az állatról mint 2 pár centis petefészket. Szóval nem, nem mindegy.
Mikor nem ajánlott az ivartalanítás?
Amennyiben tenyészteni szeretnénk szuka kutyánkkal. És tényleg csak akkor. 🙂 Az ivartalanításnak csak előnyei vannak. A leggyakoribb tévhit, hogy kedvencünk elhízik és kevésbé lesz játékos. Ezek egyike sem igaz. Amennyiben kedvencünk energia szintje csökken az ivartalanítàs után (megjegyzem ez nem jellemző) akkor adjunk neki kevesebb ételt így nem fog elhízni. Egész biztos, hogy nem lesz kevésbé játékos. Én ezt az ellenérvet az ivartalanítás kapcsán kicsit a gazdi önbecsapásának érzem. A szomszéd azt mondta, hogy Rex nem játszik mióta ivartalanítva lett úgyhogy én ettől megkímélem Suzyt. Csakhogy a szomszéd azt nem mondta, hogy Rex csak kölyökként volt játékos mivel azóta nem játszik vele senki. Ha egy kutyával egész életében játszanak, az játékos marad.
Mikor ajánlott elvégeztetni az ivartalanítást?
Kölyökkorban két lehetőség van, ha az első tüzelés előtt ivartalanittatjuk szuka kutyusunkat, akkor nem alakulnak ki az elsődleges nemi jellegek így kölykösebb marad kedvencünk. Amennyiben várunk egy tüzelést akkor kicsit nőiesebb lesz az arca és a testarányai. Ez a gazdi döntése, mindkettő jó megoldás. Amennyiben már felnőtt kutyánk van, úgy minél előbb végeztessük el a műtétet, mielőtt baj lenne. 😉
Macska lányok
Cicáknál ezek a betegségek ritkàbban fordulnak elő. Őket azért érdemes ivartalanítani, mert ha kijárós cicánk van így megóvhatjuk a nem kívánt vemhességtől (és ő nem kíván mama cica lenni nekem elhihetik), illetve a párzással, verekedéssel terjedő betegségektől mint a FIV vírus. Amennyiben benti cicánk van, úgy valószínűleg az első tüzelés után meg is vagyunk győzve az ivartalanításról, mikor a környék összes macskája a ház előtt ül.
Mikor?
Minimum az egy kg-os súlyt és a 6-7 hetes kort érje el cicánk, hogy biztonsággal lehessen altatni.
Kandúrokra ugyanez igaz az időzítést illetően.
Miért ne?
Tényleg nem tudom miért ne. 🙂 Annál is inkább, mert nem kell gallért hordjon amennyiben ragasztják a hasát vagy ha varratai vannak, kérjünk neki műtét utáni ruhácskát. A varratszedésig kell hordania a ruhát és addig bent kell tartani, nehogy fenn akadjon egy fán vagy kerítésen, de ez a gallérra is igaz lenne, csak a gallérral ellentétben nem szokta zavarni a cicákat.
Kan kutyák, kandúr macskák
Kezdjük a cicákkal, mert az nem is igazi műtét.
Kandúr macska ivartalanítás, miért igen?
Egy kandúr cica herélése bruttó 10 perc. Általában nem egy nagy költség. Megóvja kijárós kedvencünket a csavargástól, a nemi úton terjedő betegségektől, a verekedéskor szerzett sérülésektől és betegségektől. Nyugodt boldog életet élhet a ház körül. Benti cicánál megszűnik a bűzös jelölés, kedvesebb, nyugodtabb lesz utána. Ja és a fiú cicáknak nem kell gallér se úgyhogy másnapra nem is emlékeznek szerintem, hogy orvosnál jártak.
Miért ne?
Ha nem tenyész állat nem tudom miért ne, tényleg ivartalaníttass! Ennyi.
Fiú kutyák
Ha nem tenyészállat akkor ivartalaníttassuk. Nem, nem fogja észrevenni. Nem fog megsértődni. Nem veszti el a férfiasságát. El sem tudom mondani hány férfi gazdi mond ilyeneket a kan kutyáról, szerintem bizonyos férfiak bizarrul kötődnek kutyájuk heréjéhez. A macskákéhoz nem ragaszkodnak így, akkor a kutyákéhoz vajon miért? Viszont nyugodtabb, boldogabb élete lesz ugyanis nem lesz kanos egész életében, ami során lehet soha nem is párosodhat vagy csak pár évente véletlenül mikor egy tüzelő kutya miatt elcsavarog. A nem ivartalanított kan kutyáknak idős korukban szinte biztos, hogy prosztata megnagyobbodása lesz ami pont olyan kellemetlen nekik, mint az embereknek. A prosztata megnagyobbodás miatt vizelési, bélsárürítési problémái lesznek. Emellett jó eséllyel here daganata lesz. Ami áttéteket alakíthat ki és here megnagyobbodással jár.
Hogy mikor?
Féléves korától bármikor. Felnőtt állat esetén mielőbb. 😉