A kutyakozmetika rövid története

A kezdetek

Tudományos feltételezések szerint a kutyakozmetika valamiféle kezdetleges formája több ezer éve  létezik. A történelmi bizonyítékok szerint az ősember és a farkas olyan szoros kapcsolatban éltek annyira ki voltak szolgáltatva egymásnak, hogy egészen biztos, hogy az emberek ápolgatták valamilyen szinten négylábú társaikat.

Mindamellett a korai írásos feljegyzésekben a kutyát kimondottan tisztátalan lényként emlegetik, még a Bibliában is. Avagy a „te kutya”, mint sértés és a „kutyákkal hál”, azaz mocskos valaki.

Azonban a kutya gazdasági haszna megkérdőjelezhetetlen volt, mint nyájőrző, házőrző, vadász.

Teljes munkaidős kozmetikusok

Írásos bizonyítékok szerint az első hivatásos kutyakozmetikusok a középkorban voltak. Az európai feudális birtokokon dolgoztak először a nemes uraknál teljes munkaidős kennel fiúk akiknek az volt a dolga, hogy kikozmetikázzák a vadász-, juhász- és őrkutyákat. Ezek a fiúk a kutyákkal éltek, velük aludtak. Mosták a kutyák fogaikat, fésülték, tisztán tartották őket. Ezek a fiúk használtak először kimondottan kutyakozmetikai eszközöket úgy mint olló, fésű. Ezek a kutyák nagy becsben voltak tartva, elvitathatatlan volt a gazdasági hasznuk a birtokokon, és ily módon gondozóik is értékesek voltak.

A kutyakozmetika a 16. századi Franciaországban nőtte ki magát művészetté, ekkor már formára nyírt uszkárokat láthattak az utcán. Persze nem olyan formára nyírtakat mint manapság, de az uszkárok göndör szőrét elkezdték praktikus formára nyírni. A klasszikus hosszabb szőr a mellkason, ponpon a csípőn és az ízületeken nagyon hasonló volt már akkor. A kevesebb szőr az uszkáron kevesebb kócot és kevesebb koszt jelentet. Az uszkár egy vízi vadász volt, így praktikus szőrzetre volt szüksége, de az ízületeket és létfontosságú szervek helyét nem akarták kopaszra nyírni. Érdekes, hogy mennyire átvette ezt a mai standard.

A kutya kezdetektől munka feladatokat látott el az ember mellett. Együtt dolgozott gazdájával. Házi kedvencként a középkorban kezdték tartani, mint egy státusz szimbólumaként a „felsőbb osztálynak”. Ahogy a kutya státusz szimbólummá vált úgy változott a külsejével szembeni elvárás. Kialakultak a kisebb testméretű kutyák, hogy ülhessenek a hölgyek ölében, hosszabb, praktikátlanabb szőrük lett. Az irigylés tárgyai lettek csakúgy, mint a vagyon minden más tárgyi jele. Innen több száz év kellett elteljen míg már nem csak szeretni és simogatni való kiegészítőt láttak ezekben a kutyákban, hanem mint a munkakutyáknál, náluk is lettek praktikus célok, a kutyával szembeni elvárások. 

És napjainkban..

A 20. században óriási fejlődésnek indult a szakma. A nyírógép elterjedése lehetővé tette a gyorsabb, precízebb munkavégzést a kutyakozmetikusok számára. A második világháború után Amerikában több kutya volt jószerivel, mint ember, így nagyon megnőtt az igény a kutyakozmetikusokra. Itt a ‘60-as években alapították meg az első kutyakozmetikus iskolát, arról nem találtam anyagot sajnos, hogy Magyarországon  mikor indult az első ilyen tanfolyam.

Az első amerikai kutyakozmetikus konferenciát a ‘80-as évek elején tartották Chicagoban.

Manapság mind nálunk, mind Amerikában nagy divat a kutyakozmetikus szakma. Minden eddiginél professzionálisabb szinten művelik a szakemberek, ezzel egészségesebb boldog életet teremtve kutyák millióinak és lehetőséget a gazdiknak, hogy a régmúlt hölgyeihez hasonlóan dicsekedhessenek kedvencükkel. 

Forrás: lovefurdogs.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s